DEMA szabadidős honlapja

El nem készült fotó....

Napra, percre pontosan tudom.

Tizenöt évvel ezelőtt történt.

Az időjárás is hasonlóan nyirkos, nyálkás és szürke volt.

Jó minőségű, svéd gyártmányú gépkocsimban ültünk.

Igen siettünk, mert félreérthetetlen és egyértelmű jelét adtad annak, hogy e világon ütsz tanyát...

Én furcsamód várakozás teli izgalmat éreztem, semmi feszültség, félelem szorongás nem volt bennem.

Édesanyáddal más volt a helyzet, de ez azt hiszem az ő akkori helyzetében teljesen érthető, megmagyarázható

és természetes volt.

Én csak az apád vagyok...

Nos ott, akkor - a napra és a percre is pontosan emlékezem – svéd gyártmányú autónkkal felettébb siettünk, hogy le ne késsük születésed pillanatát.

Tudom, nem tudtuk volna lekésni, de mégis...

Eszeveszett tempót diktáltam, a város közepén.

Autópálya tempót.

Aztán egy villanás...

Semmivel össze nem téveszthető...

Te már nem tudhatod, milyen az...

Ma már ilyenkor nem villantanak, a lézer nagyon sokat tud...

Szóval a rend őrei lefotóztak.

Bár még nem láttam azóta sem egyetlen ilyen fotót –

melynek egyik sarkában a pontos dátummal, év, hónap, nap, perc, másodperc - ott díszeleg egy háromjegyű szám - csak hallomásból, elbeszélésekből tudom milyen is az.

Nos akkor, ott azzal a villanással nem sokat törődtem.

Csak pár órával később, abban a nagy üres katartikus csöndben jutott eszembe, melyet e világra jötted hangos, sürgölődő-forgolódó pillanatai után következtek be.

Már jóval elmúlt éjfél, talán már hajnalodott is.

Lassan - a másodszor átélt, mint utóbb kiderült életem hátralevő felét alapjaiban meghatározó élménytől megrészegedve – gurultam hazafelé.

Ebben az állapotomban gondoltam előző napi ámokfutásom másik tárgyi bizonyítékára.

A szorongás a várható büntetéstől való félelem helyett inkább öröm és a várakozás izgalma töltött el.

Már szinte elgondoltam, hogy majd együtt nézegetjük a fotót, majd tán 30-40 év múlva büszkén meséled saját sarjadnak, hogy még meg sem születtél, de már gyorshajtáson kaptak...

Nincs happy and.

A fotó nem készült el, legalábbis nem kaptam értesítést elkészültéről.

Emiatt kicsit csalódott vagyok... 

Nem marad más hátra, mint a családi legendáim részeként, ismét felidézni a történetet szóban elmesélve.

Immár tizenötödször...

Nekem soha sem lesz unalmas...

Isten éltessen kisebbik nagyfiam.

Szeretlek, ahogy csak egy apa szeretni tud....

- Borek –

Zsebóra...

Igen, kétfenekű gondolatok.

Ez jellemző rám.

Kutatom az okát, szeretnék rájönni hogyan, mi és miként mozgat.

Belekukkantani magamba, láttatni bensőm, mint egy zsebóra szerkezetét.

Lepattintani nap, mint nap a fedelet.

Csodálni, feltárni bensőjét, kitárulkozni.

Bámulni, és mostanság láttatni is a piciny alkatrészek működését, értetlenkedve

állni előtte: mennyire precíz szerkezet.

Szeretném érteni miként működik...

Az én tudásom kevés mindehhez, tisztában vagyok vele.

Talán ha más is belepillant, szavai, gesztusai adhatnak végszót a továbblépéshez a megértéshez, fényt a megvilágosodáshoz.