DEMA szabadidős honlapja

Mese...  

A fűben heverő sárkány hátán egyensúlyozik a leány. Apró lábak támpontokat keresnek a fényes pikkelyeken.

Keze meg meg támaszkodik a taréjon.Verset szaval, óvatos táncot lépked.

Draco mit csinálsz?

- Hagyom, hogy játssz rajtam.

A lány a göcsös taréjba kapaszkodva mászik le a hüllő orrára, és hasra fekszik a rémisztő pofán.

- KisCsillag nem látok tőled. Miért pont az orromon pányvászkodsz?

- Mert kényelmes. És különben is mit bámulod ezt a homokórát?

Tök régóta csak fekszel és nézed. Meg néha megfordítod. Mire jó ez?

-Tanulok.

- Mit tanulsz? Nem lehet tanulni egy homokórától semmit.

- Pedig biza.

- Jó. Akkor mit tanulsz?

- Türelmet, és várni.

- Ez tökhülyeség!! Nem szeretek várni.

- Hát akkor neked is tanulnod kell még.

- Miért? Szerintem nem jó várni, mert akkor nem múlik az idő,

és olyan rossz hogy még sokára lesz az amire várok.

És olyankor azok a nyavalyás homokok se folynak gyorsabban,

inkább olyan, mint ha állna az egész.

 És mérges leszek, mert várni kell.

A gyíknyak finom ívűre hajlik, gyengéden csúsztatja a fűre a leányt.

A pengekarmok fordítanak az üvegtégelyen, majd óvatosan simítják ki a szemekből a fekete tincseket.

- Gyere Pillangó várj velem.

- Mire?

- Az most mindegy. Csak várjunk. Lehet, hogy valami nagyon

 csodálatos közelít, és nekünk csak ki kell várni, hogy ideérjen.

- Igen? És mikor? Sokat kell még várni?

- Ssssss! Ne türelmetlenkedj! Nézd, hogy folyik a homok!

Látod? Látod, olyan mint a patak amit tegnap néztünk.

Csak pereg lefelé rendületlen, és nem vesz tudomást a türelmetlenségről. Lehet mérgelődni, lehet átkozni, lehet siettetni, de ez az időt

nem érdekli. Csak magunkat büntetjük ezekkel a hiúságokkal.Felbosszantjuk magunkat, idegesek leszünk, elromlik a kedvünk. Bolond lesz a fejünkben. És látod, a homokot mindez nem érdekli.

Csak magunknak árthatunk, az időt ez nem befolyásolja.

 Elrontjuk a kedvünk, és amikor a szép megérkezik már nem is tudjuk igazából szépnek látni mert tele vagyunk mérgelődéssel.

A türelmetlenségünkkel elrontunk minden. És közben a homok tojik a fejünkre.

- Figyelj Draco! Szeretem amikor dumálsz mert mindenfélét mondasz

és néha igazad is van, de ezt nézd meg!- a piciny kéz nekiveselkedik

és a nagy homokórát az oldalára dönti.

A homok folyása megakad, elpihen az üveg két oldalán.

-NA!! Most én tojok az időre! Gyere! Tegyél a hátadra és repüljünk  el oda ahol a lovak futnak.

Nézzük meg őket!

Fussunk velük!

És ha az a szép tényleg jön hozzánk, akkor siessen,

mert nagyon gyorsak leszünk.............. 

Nem fókuszálsz, hanem látsz.

Látod a periférián a nyugodt ugrásra kész testeket, látod, érzed a szemben álló idegességét. Mintha egyszerre látnád lábfejének ideges moccanását, vállának ideges meg-megrándulását, szemének ideges villogását. Érzed a dühé,t amit létezésed táplál.

A lábujjaid szinte markolják a füvet, az esőszagú levegő mélyre, és akadálymentesen tódul a tüdődbe, szinte le a gyomrodig. Egyszerre érzed az esőcseppek araszolását, a szelet, a hangokat, a dühöt, a nyugalmat.

Tenyered nem szorítja, inkább rásimul a markolatra.

Tik-tak-tik-tak-tik-tak, múlnak a percek sokasodnak azon pillanatok, amelyekben győzhettél volna.

 Nincs miért, nincs tétje, megalázó győzelem nem dicsőség. A félelem átjárja már, a sérüléstől való rettegés bilincsbe veri, már kétked önmagába.

Jobb lábad hátracsusszan, hajlítod a térded, sarkadra ülsz.

- Győztél!

És erre neked támad. Minden dühe vakítja, nem tud józanul gondolkodni.

Tested teszi a dolgát elméd parancsa nélkül. A boken balról jobbra fel, villan és a csípőcsonttól az átelleni kulcscsontig metszene, ha acél lenne. A mozdulat erejét támogatja a tested előrelendülő tömege, és a kard egy ív folytatásában a koponya közepét veszi célba.

 A mozdulatban benne van minden izmod, inad, csontod, lelked elszabaduló energiája, és így válik egy semmitmondó egyszerű fakard gyilkos fegyver, mely bezúzza a koponyát.

STOP!

Az elme közbeszól. Két centi a híja a halálnak.

- Árnyékszellem -